Hajrá Kerület, első a becsület!

A Fradi ellen sem tartalékol Lukács Dénes és csapata

A BVSC után egy újabb komoly erőpróba vár Lukács Dénes együttesére, hiszen szombaton érkezik a Ferencváros!

Sűrű napjai vannak női vízilabdázóinknak, hiszen egy hét alatt három mérkőzést kell lejátszaniuk. Az erőltetett menet a Szeged elleni meccsel vette kezdetét múlt héten szombaton, majd jött az emlékezetes szerdai BVSC elleni összecsapás, szombaton pedig következik az újabb erőpróba, hiszen érkezik a TVE uszodába a Ferencváros.

Lukács Dénes csapata aligha pihente ki a BVSC elleni rangadó okozta fáradalmakat, ám hátradőlni nem lehet, hiszen szombaton a Ferencváros elleni összecsapással folytatódik a bajnoki versenyfutás. A zöld-fehérek jelenleg pontegyenlőséggel, rosszabb gólkülönbséggel állnak az éllovas – és egy mérkőzéssel kevesebbet jegyző – UVSE mögött a bajnoki tabellán. Érthetően az alapszakasz végéhez közeledve a Fradi nem engedheti meg magának, hogy ne álljon bele a meccsbe, egyrészt mert akkor közvetlen riválisának a malmára hajtaná a vizet – bár azért az a valószínűbb, hogy a 2. helyen zárja az alapszakaszt és majd a 3. helyezettel játszik a döntőért – másrészt pedig csapatunk idén többször bizonyította, hogy az élcsapatok életét is alaposan meg tudja nehezíteni.

Ez utóbbit mondjuk pont saját bőrén érezhette Gerendás György együttese, hiszen az őszi mérkőzésen két negyeden keresztül csapatunk nagyszerűen tartotta magát, mindössze egy gól előnye volt a Fradinak a második negyedet követően. A folytatásban mondjuk érvényesítette erőfölényét a bajnokaspiráns, így adódik a kérdés, hogy mit kell tennie a BVSC ellen remek védekezést és támadást mutató csapatunknak szombaton a Fradi ellen.

Erre a kérdésre adott választ Lukács Dénes és Rajna Enikő, a szombati találkozót felvezető videós interjúnkban, amelyet klubunk hivatalos Facebook oldalán lehet megtekinteni.

MOL Női OB I. Bajnokság – alapszakasz, 16. forduló
III. kerületi TVE – FTC-Telekom Waterpolo
04.06. / 18 óra

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott