Hajrá Kerület, első a becsület!

A Fradi ellen is helyt állt Lukács Dénes csapata

Véghajrájához érkezett a bajnoki sorozat, a Fradi ellen is keményen beleállt a mérkőzésbe csapatunk.

A hétvégén folytatódott a MOL ob I-es bajnoki sorozat erőltetett menetrendje, Brezovszki Gerdáék a Ferencváros csapatát fogadták.

A találkozó inkább a Ferencvárosnak volt fontosabb, lévén a bajnoki elődöntőért folytatott harc igazán kiélezett az élcsapatok között. A mérkőzés első három percében nem igazán találták egymáson a fogást a csapatok, ám ezt követően belelendültek és megkezdődött a gólgyártás. Lukács Dénes együttese a BVSC ellen mutatott védekezést át tudta menteni a szombati mérkőzésre is, nem spóroltak az erejükkel a lányok, ültek a blokkok és a kapuban is magabiztosan védett Antonia Poor. Az első két játékrész szorosan alakult, a Kerület 3-4-ig tartotta a tempót a zöld-fehérekkel, viszont ezt követően jött egy 3-0-ás Fradi-roham, jóllehet a 3. negyedben ismét fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó játékrészre már nem tudta tartani a vendégekkel a lépést Lukács Dénes együttese, de ehhez a játékvezetők is hozzájárultak, furcsa ítéleteikkel igen csak borzolták a hazai publikum kedélyét. Összességében persze nem a bírói ítéleteken múlt a Fradi sikere, Gerendás György csapata megérdemelten nyerte a találkozót, de a csapatunk is minden dicséretet megérdemelt, hiszen ezúttal is kemény erőbedobásra késztetett egy élcsapatot.

Brezovszki Gerda négy góllal csapatunk legeredményesebb játékosa lett, de többen zárták legalább két góllal a találkozót. A Fradiban Dömsödi Dalma jegyezte a legtöbb találatot, ugyancsak négyet. A vége 15-10 a Ferencvárosnak, ezzel a zöld-fehérek maradtak az UVSE közvetlen közelében, 42 ponttal, mint riválisuk, amely ugyanakkor egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Lukács Dénes csapata bebetonozta magát a 6. helyre, a folytatásban pedig szerdán újra a BVSC-vel találkozik, igaz immáron idegenben, majd jön az utolsó mérkőzés az alapszakasz során, a Tatabánya elleni hazai összecsapás.

A találkozót követő sajtótájékoztató hivatalos Facebook oldalunkon lehet megtekinteni.

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott