Hajrá Kerület, első a becsület!

Lukács Dénes: „Mindent el fogunk követni azért, hogy legyen keddi mérkőzés” – videó

Pénteken a rájátszás első körének második mérkőzésén a Dunaújváros csapatát fogadja a MOL női ob I-ben Lukács Dénes együttese. A szerdai „odavágó” után ültünk le vezetőedzőnkkel beszélgetni, egyfajta felvezetést adni a pénteki „visszavágónak”. A beszélgetésben kitértünk a dunaújvárosi összecsapásra, valamint beszéltünk az alapszakaszról is, no meg persze egy kis esélylatolgatás is belefért.

További bejegyzések

Felsőház, jövünk!

Szerdán lejátszotta idei utolsó bajnoki összecsapását női vízilabdacsapatunk, mégpedig az alapszakasz helyosztó mérkőzésén, Győrben. A találkozó hazai sikert hozott, ám ennek ellenére – és köszönhetően a 9. fordulóban aratott hatgólos

Cél a felsőház! Az utolsó bajnoki erőpróba következik

Női vízilabdacsapatunk szerdán ismét medencébe ugrik az alapszakasz helyosztó mérkőzésén. Lukács Dénes együttese egy erőltetett menet végéhez közeledik: a hétvégi Eurokupa-találkozót követően ezúttal a Győr otthonában játszik a felsőházba jutásért.