Hajrá Kerület, első a becsület!

A Bicske ellen kezdjük a MOL Magyar Kupát

A két együttest nem kell egymásnak bemutatni, szinte kivétel nélkül mindegyik összecsapás kemény, hajtós, férfias mérkőzés volt eddig riválisunk ellen.

Sorsoltak a MOL Magyar Kupában! A sorozatot, melyet patinás klubunk 1931-ben, – a döntőben a Ferencvárost 4-1 arányban legyőzve – megnyert, a Bicskei TC ellen kezdjük, hazai pályán. 

A két klub természetesen jól ismeri egymást, a legutóbbi idényben hazai pályán 3-1-re vertük riválisunkat, idegenben pedig 0-0-át játszottunk velük.

Az egymás elleni statisztikát böngészve (a magyarfutball.hu honlap adataira támaszkodva) kiderül, hogy a mostani lesz a 10. alkalom, hogy összefut egymással a két gárda, a korábbi 9 meccsből 6-ot megnyert csapatunk, 2-szer vereséget szenvedtünk, 2 mérkőzés pedig döntetlennel zárult, jóllehet ezek mind bajnoki találkozók voltak. 

Az első kupafordulót a bajnoki nyitány (07.28.) után egy héttel, augusztus 3-án vagy 4-én rendezik, a pontos időpont még nem ismert, csupán az, hogy hazai pályán fogadjuk Csordás Csaba együttesét. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, ha a rendes játékidő döntetlennel ér véget, akkor büntetőkkel dől el a továbbjutás.

(Borítókép: MLSZ.HU)

További bejegyzések

Felsőház, jövünk!

Szerdán lejátszotta idei utolsó bajnoki összecsapását női vízilabdacsapatunk, mégpedig az alapszakasz helyosztó mérkőzésén, Győrben. A találkozó hazai sikert hozott, ám ennek ellenére – és köszönhetően a 9. fordulóban aratott hatgólos

Cél a felsőház! Az utolsó bajnoki erőpróba következik

Női vízilabdacsapatunk szerdán ismét medencébe ugrik az alapszakasz helyosztó mérkőzésén. Lukács Dénes együttese egy erőltetett menet végéhez közeledik: a hétvégi Eurokupa-találkozót követően ezúttal a Győr otthonában játszik a felsőházba jutásért.