Hajrá Kerület, első a becsület!

Aranyért játszik a hétvégén férfi csapatunk a Budapest Bajnokságban

Az idény megkoronázásaként a Ferencváros ellen ugrik medencébe csapatunk.

Az alapszakasz végeztével a kieséses szakasz fázisába ért a férfi vízilabda Budapest Bajnokság. A hétvégén az elődöntőket rendezték, amelyet sikerrel vett a többek között szakosztályvezetőnk, Bárány Attila és több, az utánpótlásból kiöregedett fiatalunk által fémjelzett férfi csapatunk, amely így a Ferencváros együttesével csaphat össze a bajnoki aranyéremért.

Az alapszakaszt a második helyen záró csapatunk a legjobb négy között a Semmelweis Egyetem SK együttesével játszott a döntőbe kerülésért. A találkozó kifejezetten izgalmasan alakult, a két rivális fej-fej mellett haladt egymással. A Kerület 2-2 után tudta először megszerezni a vezetést, viszont azt követően maximum döntetlenig engedte ellenfelét. A harmadik játékrész végére a SOTE feljött ugyan egy gólra, ám a negyedik negyedben az utolsó erőtartalékait is mozgósítani tudta csapatunk és három gólt szerzett, amelyre az ellenfél csak eggyel tudott felelni, így végül 10-7 arányban megnyerte a mérkőzést.

A győzelem azt jelenti, hogy Bárány Attiláék vasárnap a Népligeti uszodában (11:30) a bajnoki címért szállnak majd medencébe, az ellenfél pedig a Ferencváros lesz. Várjuk szurkolóinkat, vasárnap drukkoljunk együtt csapatunk sikeréért!

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt