Hajrá Kerület, első a becsület!

Balatonfüreden kezdhetjük meg az őszi hajrát

Vasárnap a 14. fordulót rendezik az NB III. Észak-Nyugati csoportjában, csapatunk a Balatonfüred vendége lesz. Két vesztes bajnoki után látogatunk a fürediekhez, ahol sosem játszunk könnyű mérkőzést, mégis ezúttal a három pont megszerzése mindennél fontosabb lesz. Az őszi szezonból ugyanis nincs már sok hátra – a mostanival együtt még négy játéknap -, és mennyiben ezeket sikerülni hibátlanul zárni, úgy fel tudnánk zárkózni az élmezőnyhöz.

Az őszi hajrát tehát Füreden kezdhetjük meg. A hazaiak négy győzelemmel, három döntetlennel és hat vereséggel a bajnoki tabella 12. helyén állnak, 15 megszerzett ponttal. A pontvadászat kiegyenlítettségét tökéletesen megmutatja, hogy a 8. helyen álló csapatunktól mindössze három ponttal van lemaradva a Szabados Tamás együttese, amely a legutóbbi fordulóban a Kelen otthonából hozta el mindhárom pontot 2-0-s győzelmének köszönhetően. A Balatonfüred hullámzó teljesítményt nyújt a bajnokságban, vannak komoly győzelmeik, lásd a Puskás vagy a Dorog elleni sikert, de akadtak fájó vereségek is eddig a bajnoki évad során. Érdekes, hogy idegenben magabiztosabb teljesítményt nyújt a Füred, odahaza mindössze egy mérkőzést nyert, egyet zárt döntetlennel, a többit elvesztette.

Harmati Tamás együttese két vesztes összecsapást követően várja a 14. fordulót, a komáromi idegenbeli találkozót követően hazai pályán a Sopron ellen sem sikerült győzni. Idegenben eddig hatszor lépett pályára csapatunk, két-két győzelmet, vereséget és döntetlent jegyzünk. A mérlegen nem lenne rossz javítani és erre remek alkalmat szolgáltat a Balatonfüred elleni összecsapás, még akkor is, ha a balatonfüredi sporttelepen sosem egyszerű győzni. A legutóbbi bajnokság során éppenséggel sikerült, akkor Barczi Dávid duplájával és az azóta a Paksot erősítő Lapu Andor góljával 3-1 arányban nyertünk, hasonló eredménnyel ezúttal is kiegyeznénk.

A két csapatnak ez a mostani lesz a 11. bajnoki összecsapása, a korábbi tízből ötöt nyert meg a Kerület, négy mérkőzés döntetlennel zárult, a balatoniak pedig csupán egyet nyertek meg. A két gárda gólgazdag meccseket játszik, az eddigi csaták több mint háromgólos átlagot hoztak. A tavalyi idényben az idegenbeli sikert egy hazai döntetlen követte a fürediek ellen, akik utoljára négy éve tudták legyőzni csapatunkat.

Harmati Tamás szerint vasárnap egy küzdős, kemény mérkőzés várható, ám csapatunk felkészülten és eltökélten várja az összecsapást. Vezetőedzőnkkel folytatott meccsfelvezető interjúnkat Facebook oldalunkon lehet megtekinteni.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt