Hajrá Kerület, első a becsület!

Gólgazdag győzelem a Dabas ellen

Gólgazdag, 6-0 arányú győzelmet aratott csapatunk a Dabas elleni edzőmérkőzésen. A szerdai találkozót követően vezetőedzőnket, Harmati Tamást kértük meg egy rövid értékelésre.

Szerdán a felkészülési időszak negyedik edzőmérkőzését játszotta csapatunk, az ellenfél ezúttal a Dabas együttese volt. A találkozó gólokban gazdag volt, az 1-0-s félidőt követően Harmati Tamás együttese 6-0-s győzelmet aratott. A mérkőzést követően vezetőedzőnk természetesen részletesen értékelte a látottakat.

Harmati Tamás a Hajagos, Marques-Airosa, Erdei, Kulcsár, Pálvölgyi, Cseszneki, Zámbó, Kamarás, Barczi, Vankó, Buda összeállítású kezdőcsapatot küldte pályára és ezúttal a 60. perc környékén történtek meg a cserék, jóllehet voltak játékosok, akik végigjátszották a mérkőzést.

Az első félidőben még csupán egyszer rezdült meg a vendégek hálója – Erdei Gábor érkezett nagyszerűen a kapu elé, miután a vendégek kapusa nem tudta fogni Vankó Imre szabadrúgását. Rutinos védőnk a második játékrészben aztán növelte csapatunk előnyét, majd Bartos Julián percei következtek, aki egymaga háromszor talált be, míg a 6-0-s végeredményt Szalka Dominik állította be.

„Azt gondoltam előzetesen, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani egy stabil, jól szervezett csapat ellen és ezt az első félidőben maximálisan vissza is kaptam. A Dabas egy labdabiztos, jól együttműködő csapat benyomását keltette. Ez nekünk kimondottan jó volt, hiszen így a támadásokban is megvoltak azok a lehetőségek, amiket szerettünk volna látni és a védekezésben is nagyon oda kellett figyelnünk, hogy ne engedjük őket kibontakozni, mert akkor veszélyesek lehetnek. Ez sikerült az első félidőben is és már ekkor is voltak lehetőségeink, amiket kihagytunk. A második félidőben azért már egy másik Dabas jött ki a pályára, minőségben már nem tudták a vendégek azt képviselni, amit az első játékrészben, de mi magunkkal foglalkoztunk és próbáltunk kivenni belőle annyit amennyit lehetett. A mi játékunk sem volt már gördülékeny, de azért látszottak azok a törekvések, azok az együttműködések, amelyekről azt gondoltuk, hogy hatékonyak tudnak lenni és a végén aztán sikerült sok gólt szereznünk. Azért, amikor elindult ez a góllavina, addigra azt gondolom, hogy már két-három góllal előrébb kellett volna tartanunk.”

A mutatott játékkal kapcsolatban vezetőedzőnk kiemelte, hogy miután a felkészülési időszak közepén jár a csapat, frissességet hiba lenne várni a játékosoktól, illetve, hogy a játékban voltak még hibák, de ez ebben az időszakban természetes.

„A játékosok még nem frissek, de nem is kell, hogy most frissek legyenek. Azt gondolom, hogy ha majd frissebbek, élesebbek leszünk, akkor sokkal pontosabb lesz a játék, még kevesebb hibával fogunk játszani és a kapu előtt is hatékonyabbak tudunk majd lenni. Nézzük folyamatosan, hogy ki hol tart a felkészülésben, kinek mire van szüksége, úgyhogy így próbáljuk súlyozni most már a játékperceket is.”

Ezek az edzőmeccsek több szempontból kifolyólag is hasznosak, többek között azért, mert az ember tud egy kicsit kísérletezni. Zámbó Márton például ezúttal a szélen kapott szerepet, ezzel kapcsolatban is megkérdeztük vezetőedzőnket.

„Próbálta ott felvenni a labdákat és olyan összjátékokat kezdeményezni, vagy egyéni játékot nyújtani, amit megbeszéltünk, amit vártunk tőle. Ezért jó ez az időszak, mert meg lehet nézni, hogy ki kivel hogyan passzol a pályán, ki érzi jobban a másikat. Azt gondolom, minél tovább együtt tudunk dolgozni, annál inkább megy át az, amit szeretnénk a csapatnál meghonosítani. A nyáron ez még nem így nézett ki, de ősszel már voltak jelek arra, hogy fejlődünk és a fő célunk az, hogy folyamatosan tudjunk fejlődni egyénileg és csapatszinten, de klubszinten is. Ez leginkább a mozgatórugónk.”

Ami pedig a további menetrendet illeti:

„Szombaton fogadjuk az ESMTK csapatát, az már egy nagyon erős edzőmérkőzés, de a következő hetekre is kifejezetten erős csapatokat hívtunk meg, így készülünk fel az első bajnokinkra.”

Vezetőedzőnk természetesen nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy nagyszerű volt látni, hogy egy hétközi edzőmérkőzésen is milyen szép számmal gyűlt össze a lelátón a szurkolótábor.

„Minden ilyennek nagyon örülünk, ráadásul most a mérkőzés előtt egy különleges alkalom is volt, mert a csapattal együtt felköszöntöttük Márton Zoltánt a születésnapja alkalmából. Reméljük egy kis mosolyt tudtunk az ő arcára is csalni a játékunkkal. Nagyon fontos, hogy a játékosok mindig olyan hozzáállást mutassanak, ami miatt a nézők kijönnek szurkolni. Fontos, hogy olyan egységet, olyan közösséget alkossunk, amit lehet szeretni, amit lehet támogatni. Ezt kértük szurkolóinktól a nyáron és most is ugyanezt kérjük, viszont most már lehet, hogy adni is tudunk nekik valamit cserébe.”

Edzőmérkőzés:
III. kerületi TVE – FC Dabas 6-0
Gólszerzők: Erdei G. (42′, 58′), Bartos J. (78′, 86′, 88′), Szalka D. (90′)

Csapatunk legközelebb szombaton lép pályára, akkor a felkészülési időszak ötödik edzőmérkőzésén az ESMTK együttesét látja vendégül. A találkozó 11 órakor veszi kezdetét.

További bejegyzések