Hajrá Kerület, első a becsület!

Harmati Tamás is átvette pro licences diplomáját

Hétfőn délelőtt az MLSZ telki edzőközpontjában ünnepélyes keretek között osztották ki a pro licences edzői diplomákat. Az eseményen 22 szakember kapta kézhez a jelenlegi legmagasabb edzői képesítést, többek között vezetőedzőnk, Harmati Tamás is. Az ünnepélyes diplomaosztón jelen volt dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, Berzi Sándor alelnök és dr. Barczi Róbert sportigazgató is.



Harmati Tamás és kollégái egy másfél éven át tartó időszak zárásaként vehették át a pro licences diplomájukat, amelynél magasabb edzői képesítés nem létezik jelenleg idehaza. A fiatal szakember júniusban vette át csapatunk irányítását, vezetésével a nyáron kisebb átalakuláson átesett együttesünk a bajnoki tabella harmadik helyén zárta az őszi szezont, a (holtversenyben) legkevesebb kapott góllal és mindössze öt pont lemaradással a listavezető Tatabánya mögött. Az albérletben töltött ősz során Harmati Tamás csapata egy 11 mérkőzéses veretlenségi szériát is produkált, közte egy hetes győzelmi sorozattal, amely mindenképpen az idény eddigi csúcspontját jelenti.

Érdekességként nem árt megjegyezni, hogy a mostani végzős évfolyam tagjai között két hölgyet is találunk Vágó Fanni és Halászi Kinga személyében, illetve több olyan szakembert is, akik eddigi pályafutásuk során hosszabb vagy rövidebb időszakon át a III. kerületi TVE sikereiért dolgoztak. A friss diplomások névsorában ugyanis megtalálhatjuk Kemenes Szabolcs nevét is, akinek vezetésével csapatunk megnyerte a 2020-2021-es bajnokságot és kivívta a feljutást az NB II-be, illetve korábbi sportigazgatónk, Juhász Roland neve is ott van a friss pro licences szakemberek között.



Az eseményen természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, dr. Csányi Sándor is jelen volt, aki köszöntőjében kiemelte: azt szeretné, ha a pro licences edzők úgy dolgoznának a jövőben, hogy munkájuk során a saját klubjaik érdekei mellett a magyar labdarúgás érdekeit is szem előtt tartják, és mindent megtesznek azért, hogy minél több labdarúgót neveljenek ki a válogatottak számára.

Szívből gratulálunk vezetőedzőnknek, Harmati Tamásnak és kívánjuk, hogy sok közös sikerben legyen részünk az elkövetkezendő évek során!

A pro licences diplomájukat átvevő edzők: Bozsik József, Csizmadia Csaba, Gera Zoltán, Györök Tamás, Hajnal Tamás, Halászi Kinga, Harmati Tamás, Horváth Péter, Juhász Roland, Kemenes Szabolcs, Makra Zsolt, Nagy Ádám, Pinezits Máté, Szalai Tamás, Székely Tibor Zoltán, Tímár Krisztián, Tóth Mihály Attila, Vágó Fanni.

(Fotó: mlsz.hu)

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt