Hajrá Kerület, első a becsület!

Klubunknál járt a Double Pass

A hét elején klubunk vendégül látta a Double Pass tanácsadó cég munkatársait. A belga szervezet szakemberei két napot töltöttek egyesületünknél, amely során egy teljes körű átvilágítást készítettek Tehetségközpontunkról. Hivatalos eredményt, jóllehet majd csak 2024 tavaszán kapunk készhez, ám az első benyomások pozitívok voltak, vendégeink elégedetten távoztak az auditot követően.

A belga Double Pass egy labdarúgó utánpótlás-nevelésre szakosodott szakértő intézet, amely számos neves európai szövetségnél és klubnál rendelkezik referenciákkal és korábban már klubunknál is megfordult. Az Óbudára érkező munkatársak egyike az a Per Joar Hansen volt, aki többek között a Rosenborg szakvezetői tisztségét is betöltötte korábban, valamint a norvég U21-es válogatott szövetségi kapitánya is volt, majd a felnőtt válogatottnál Lars Lagerbäck segítőjeként dolgozott.

A szakemberek teljes átvilágítást készítettek klubunkról, a minden részletre kiterjedő vizsgálat során többek között beszélgetést folytattak klubunk vezetőivel, utánpótláscsapataink edzőivel, edzéseket látogattak és klubunk szakmai programjait is megvizsgálták. Az audit elsődleges célja az volt, hogy rávilágítson arra, hogy melyek klubunk tehetségközpontjának erősségei, mely területen zajlik kiemelkedő munka, vagy esetleg van-e olyan rész, amely esetleg fejlesztésre szorul.

Az audit teljes mértékben a Double Pass rendszerén keresztül valósult meg, a szakemberek által az adatok a kifejezetten erre a célra fejlesztett számítógépes programba kerültek felvezetésre és ezen keresztül kerülnek majd kiértékelésre. A teljes jelentést klubunk majd 2024 tavaszán kapja készhez.

További bejegyzések

Helyzetjelentés Lukács Dénessel

Videós interjú Lukács Dénessel, ob I-es pólócsapatunk vezetőedzőjével, aki rövid helyzetjelentést adott a felkészülési időszakról, illetve a csapat előtt álló feladatokról és célokról.

Samu Brúnó a Kerület játékosa!

A 17 éves játékos csapatunk széljátékát erősítheti. Nem érkezik ismeretlenként, hiszen előző együttesénél éppen Harmati Tamás keze alatt mutatkozott be az NB III-ban.