Hajrá Kerület, első a becsület!

Szabó Martin szoros mérkőzést vár a Hali ellen, de csak a három ponttal lenne elégedett – videó!

Vasárnap folytatódik az NB III. Észak-Nyugati csoportjában is a bajnokság, a 4. fordulóban csapatunk Szombathelyre utazik. Két vereség és egy döntetlen, valamint a kupában aratott győzelem után immáron az első bajnoki siker a cél Barczi Dávidék számára, és ha az előző idényből indulunk ki, akkor Szombathelyen – ha nem is ígérkezik könnyű feladatnak – meg kell szerezni mindhárom pontot.

A szombathelyiek a Sopron elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdték meg a szezont, a találkozó gól nélküli döntetlennel zárult. A második fordulóban a Balatonfüred együttesét fogadták, ám azon a találkozón sem született gól, így újabb bajnoki pont ugyan került a csapat neve mellé, ám a szerzett gólok rublikába nem került bejegyzés, igaz a kapottba sem. A harmadik játéknapon már jöttek a gólok is, a csapat a Kelen vendége volt, ám végül 4-3 arányú vereséget szenvedett. Azt azért nem lehet elvenni Szenczi Imre csapatától, hogy ne küzdött volna, hiszen kétgólos hátrányból is képes volt kiegyenlíteni, ugyanakkor az újabb pontszerzés ezúttal végül nem sikerült. A szombathelyiek így a tabella 13. helyét foglalják el, egy ponttal megelőzve a rajtnál kicsit beragadó csapatunkat.

Az erőviszonyok alapján és a két keretet látva papíron a Kerület erősebb csapat, ideális esetben pontokkal kéne hazatérnünk Szombathelyről, de azért azt mindig kijelentjük – és nem véletlenül -, hogy ebben az osztályban sincs könnyű ellenfél, minden pontért keményen meg kell küzdeni. Harmati Tamás együttese a legutóbbi fordulóban azt a Veszprémet fogadta, amely sokak szerint a bajnoki címre is esélyes lehet a szezon végén. A találkozó bár döntetlennel zárult, csapatunk több gólt is szerezhetett volna, a mérkőzés utolsó harmadában eldönthette volna a három pont sorsát. Bizakodásra adhat okot, hogy ezúttal a védelem is stabil volt, jóllehet rögzített helyzetből kaptuk a gólunkat, ám újabb lehetőséget nem nagyon adtunk ellenfelünknek. Ezúttal a helyzetkihasználás terén volt kevésbé magabiztos a társaság, ugyanakkor Szombathelyen immáron a csapatkapitány, Barczi Dávid is ott lesz, akiben folyamatosan megvan a váratlan, egy-egy passzal képes kihagyhatatlan helyzetbe hozni társait, ahogy azt láttuk idén akár az Újpest II., akár a Budaörs elleni meccseken. Bencze Márktól is várhatjuk az újabb gólokat, a nyáron érkezett támadó eddig minden bajnoki találkozóján betalált, és ezúttal is ott lesz a pályán Szabó Martin, akinek a gyorsaságát kamatoztathatja a csapat. Utóbbi amúgy korábbi csapata ellen lép pályára, nem véletlenül kérdeztük meg vezetőedzőnk, Harmati Tamás mellett éppen őt, hogy mit vár a vasárnapi találkozótól.

A legutóbbi szezonban mindkét alkalommal, amikor találkoztunk, le tudtuk győzni a szombathelyieket, idegenben 2-1 arányban, hazai pályán pedig 3-2-re vertük vasárnapi ellenfelünket. Az első összecsapáson Barczi Dávid, a másodikon pedig Hegyi Péternek sikerült dupláznia, remélhetőleg a vasárnapi összecsapáson szakad meg ez a jó sorozat és sikerül gólokkal verni a Halit és Harmati Tamás együttese megszerzi idénybeli első bajnoki győzelmét.

További bejegyzések

Hibátlan fordulót zártak Császár György csapatai

A hétvégén folytatódtak a korosztályos vízilabda bajnokságok csatározásai. Serdülő és ifi csapatainkra ezúttal a Dunaújváros várt, míg felnőtt csapatunk az Iron gárdájával csapott össze. A hétvége nem is sikerülhetett volna

Decemberi Mikulás Buli a TVE Büfében!

Vegyél részt Te is az év végi nagy rajzversenyen, legyél te a legkreatívabb és persze ne maradj le a mézeskalácssütésről sem!  A rajzverseny tematikája: ötvözd az ünnepeket és a sportot! Decemberben