Hajrá Kerület, első a becsület!

Harmati Tamás: „Az a legfontosabb, hogy most magunkon tudjunk átlépni”

Vasárnap a bajnokság 14. játéknapján Balatonfüredre utazik csapatunk. Az előző fordulók során nem járt szerencsével Harmati Tamás együttese, éppen ezért fontos lenne jó eredményt elérni az idegenbeli találkozón. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, a Füred kiegyensúlyozottan szerepel a bajnokságban, hazai pályán eddig csupán egyszer botlott, ráadásul az utóbbi időkben megszenvedtünk a pontokért a Balaton-partiak ellen. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel ültünk le szokásos felvezető beszélgetésünkre, amely során többek között arról kérdeztük vezetőedzőnket, hogy miért számít kellemetlen ellenfélnek a Balatonfüred.

„Nagyon stabil játéka van a hazaiaknak, és rendelkeznek a megfelelő kerettel is ehhez a játékhoz. Régóta tagja a Füred az NB III-as mezőnynek, megvan az a fajta rutinjuk, hogy ki-ki meccseket tudjanak játszani az erős riválisokkal, illetve az olyan szoros csatákat is a maguk javára tudják fordítani, amelyeket esetleg egy rutintalan csapat nem biztos, hogy képes”

– mutatott rá vasárnapi ellenfelünk erősségeire Harmati Tamás.

Való igaz, a Balatonfüred évről évre hoz egy stabil teljesítményt az NB III-ban, a feljutásuk óta eltelt időszakban a 13. helynél lejjebb nem zárták a bajnokságot, jelenleg a tabella 6. pozíciójából várják a folytatást 5 győzelemmel, 4 vereséggel és 4 döntetlennel. Riválisunk idén különösen hazai közönsége előtt teljesít magabiztosan, hét meccséből négyet megnyert, kettőt döntetlennel zárt és csak egyszer hagyta el a pályát pont nélkül.

„Fontos lesz, hogy meg tudjuk törni a stabilitásukat, de mindenekelőtt az lesz a legfontosabb, hogy most magunkon tudjunk átlépni” – mutatott rá talán a legfontosabb feladatra Harmati Tamás. „Nem szabad, hogy átmenjen a játékunk görcsösségbe, türelmetlenségbe azért, mert az előző két összecsapásunkon nem szereztünk pontot. Nem kell szomorkodnunk, nem kell letörnünk és különösen nem szabad más irányba elindulnunk”

Csapatunk a legutóbbi két mérkőzésén nem szerzett pontot, ám a Veszprém elleni összecsapást követően vezetőedzőnk kiemelte, hogy a budaörsi és a legutóbbi hazai bajnokin látottak között azért nagy különbség volt.

„Ha ez elejétől más szellemiségben játszottunk volna a Veszprém ellen, akkor meg tudtuk volna törni a gólnélküliséget. A futball azonban ilyen, ha nem adsz eleget, akkor nem is kaphatsz. Biztos vagyok abban, hogy ha a mérkőzés elejétől kezdve többet teszünk a gólokért, akkor azok jöttek volna”

A 11 mérkőzésen át tartó veretlenségi szériát két kevésbé sikerült találkozó követte, így talán adódik a kérdés, hogy mennyire kellett rendet tenni a fejekben, milyen hangulat uralkodik jelenleg a csapat körül.

„Egy vereség után sosem könnyű a regeneráció és az új hétre való felkészülés elkezdése. Az a terápiánk, hogy dolgozunk és kielemezzük a hibáinkat, de ugyanakkor az erényeinket, vagy a pozitívumokat is fontos hangsúlyozni egy ilyen mérkőzés után. Ezt megtettük, levontuk a következtetéseket és immáron teljes erőbedobással a Balatonfüred elleni bajnokira koncentrálunk”

– adott egy kis betekintést a jelenlegi helyzetbe Harmati Tamás.
This image has an empty alt attribute; its file name is a398be_49c066f68d6e4b13920713835e420e35mv2.webp

A stáb dolgát nem könnyíti meg, hogy ahogy közeledik az őszi szezon vége, úgy kezdenek kissé sűrűsödni a kerettel kapcsolatos gondok. Kisebb-nagyobb sérülések, betegségek, eltiltások nehezítik az edzői gárda dolgát, ám vezetőedzőnk a rá jellemző pozitív hozzáállással próbálja megközelíteni ezeket a problémákat is.

„Elég érzékeny a jelenlegi keret, de ezzel tisztában voltunk az elejétől fogva. A fő célunk az, hogy a fiataloknak lehetőséget adjunk a bemutatkozásra, a versenyszituációk tapasztalására és esetlegesen a továbblépésre, de mindemellett csapatként is jól kell funkcionálnunk és ezt próbáljuk balanszban tartani. A bajnokság első részében ez jól sikerült, a játékosok is a rendelkezésünkre álltak, nem voltak sérülések, mindez az eredményességünkön is meglátszott. Az év vége felé, közeledve az idény feléhez, azért már utolér bennünket is egy-egy hiányzás, egy-egy sérülés, betegség, vagy olyan dolog, amely miatt nem tudjuk a keretet 100%-ig kihasználni. Mindez nem ért minket váratlanul, készültünk erre. Például azzal, hogy akik addig kevesebbet játszottak, azoknak megadtuk a lehetőséget arra, hogy máshol kapják meg a szükséges terhelést, a szükséges játékperceket. Most ebben az időszakban vagyunk, nem egyszerű, de úrrá leszünk rajta”

Ami a két együttes egymás elleni statisztikáját illeti, a Balatonfüred eddig csupán egyszer tudott nyerni csapatunk ellen, a feljutással záruló idényben éppen egy hosszú veretlenségi szériát tört meg a füredi 2-1-es vereségünk. A legutóbbi szezonban idegenben és hazai pályán is döntetlent értünk el a Balaton-partiak ellen. Különösen az idegenbeli pontvesztés volt fájó, ugyanis az év meccse, a Tatabánya legyőzése után sikerült két pontot Füreden hagynunk. A vasárnapi ütközet mindkét csapat számára kiemelten fontos lesz, a hazaiak egy esetleges győzelemmel zárkózhatnak az élbolyra, ami pedig minket illeti, ha három ponttal távozunk Balatonfüredről, akkor a riválisok eredményétől is függően, akár újra a tabella élére állhatunk. Vezetőedzőnk, Harmati Tamás is valami hasonlóban bízik:

„Két pont nélküli mérkőzés után természetesen újra szeretnénk nyerni, viszont nagyon szeretném, ha ehhez jó csapategység járulna

A Balatonfüred elleni mérkőzésünk november 5-én, vasárnap 13 órakor kezdődik, remélhetőleg ezúttal is velünk tart a kék-fehér tábor egy része. A mérkőzésről online tudósítást adunk honlapunkon, így természetesen azok sem maradnak le a legfontosabb pillanatokról, akik nem tudják a helyszínen buzdítani csapatunkat.

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is