Hajrá Kerület, első a becsület!

Filó Tamás távozik klubunktól

Utódját a klubvezetés a napokban megnevezi, addig is a szülőktől és sportolóinktól türelmet kérünk.

Egy korszak lezárul a III. kerületi TVE életében, utánpótlás szakmai igazgatónk, Filó Tamás távozik egyesületünktől, miután szerződése nem került meghosszabbításra.

Filó Tamás 17 évet töltött klubunknál, egészen a 2015-2016-os idény végéig játékosként erősítette egyesületünket, az MLSZ adatbankja szerint több mint 80 mérkőzésen húzhatta magára a kék-fehér szerelést.

Játékos pályafutását az Unione FC-ben zárta, majd karrierje végeztével visszatért klubunk kötelékébe és több pozícióban is segítette labdarúgó szakosztályunk munkáját, utánpótlás edzőként vagy éppen az első csapat erőnléti edzőjeként. Filó Tamás 2021-ben vette át klubunk utánpótlás szakosztályának szakmai vezetését, irányítása alatt korosztályos csapataink a honi bajnokságokban és a nemzetközi tornákon is sikert sikerre halmoztak a legalacsonyabb korosztálytól egészen a legmagasabbig. Szintén ehhez az időszakhoz köthető több fiatal és kiemelkedően tehetséges játékosunk akadémiákhoz való csatlakozása, illetve a korosztályos válogatottakban való bemutatkozásuk is. Filó Tamásnak hálával tartozik egyesületünk! Szeretnénk megköszönni mindazt, amit a III. kerületi TVE-ért tett az itt eltöltött időszak alatt, mind játékosként, mind vezetőként. Életének és pályafutásának következő fejezetéhez jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Filó Tamás utódját a klubvezetés a napokban megnevezi, addig is a szülőktől és sportolóinktól türelmet kérünk.

További bejegyzések

Aranyjelvényes elismerést kaptak fiatal atlétáink

A 2025-ös minősítési szintek alapján a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) aranyjelvénnyel jutalmazta gyaloglóink teljesítményét. Büszkén jelentjük, hogy fiatal atlétáink közül nagyszerű elismerésben részesültek gyaloglóink, akiket a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ)

A hatodik helyen zárta a bajnokságot Lukács Dénes csapata

Szerdán Dunaújvárosban, a párharcban maradásért játszotta a bajnoki 5–6. helyezésért kiírt összecsapássorozat harmadik mérkőzését női vízilabdacsapatunk. Az összecsapást végül a hazai együttes nyerte, így Dunaújváros zárta a bajnokságot az 5.