Nyáron váltás történt labdarúgó szakosztályunk utánpótlás részlegén, Györök Tamás személyében új szakmai vezető vette át az irányítást. Azóta eltelt fél év, a bajnoki szünet pedig tökéletes alkalmat biztosított arra, hogy szakmai vezetőnkkel leüljünk egy hosszabb beszélgetésre, hogy értékeljük az utánpótlásunk mögött álló időszakot. A beszélgetés során többek között szóba került Györök Tamás szakmai hitvallása, hogy milyen légkör kialakításán dolgozik, hogy számára mi a legfontosabb az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban, hogy miben lehet és kell segíteni a fiatalokat, hogy milyennek látja a jelenlegi edzői stábot, hogy van-e kedvenc UP-csapata, és hogy mi az, amivel egyetért Szoboszlai Dominik édesapjával, Szoboszlai Zsolttal.

Györök Tamás saját bevallása szerint mindig is profi labdarúgó akart lenni. Az álmát végül megvalósította, hiszen a Videoton saját nevelésű játékosaként, nagyon fiatalon, már 17 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben. Profi pályafutása során majd’ 150 alkalommal játszott az első osztályban, sőt, kipróbálta a légiós életformát is. Tagja volt a 2006-os Magyar Kupa győztes fehérvári csapatnak, szerzett győztes gólt a Vidi színeiben az Üllői úton a Fradi ellen, majd játékos-pályafutását követően edzősködni kezdett. Dolgozott többek között az Újpest utánpótlásában, de a felnőtt fociban is, hiszen az NB I-es Gyirmót, a ZTE és a Honvéd stábjának is tagja volt, de nevelőegyesületénél a Vidinél is dolgozott, a II. csapat vezetőedzője volt. Utánpótlás szakmai igazgatóként az Eger utánpótlását irányította és hogy mindezt mennyire sikeresen tette, azt jól mutatja, hogy számos klub hívta, ám egészen a Kerület megkereséséig, mindet visszautasította. Klubunk hívó szavára azonban nem tudott nemet mondani, így tavaly nyártól immáron Györök Tamás irányításával zajlik a szakmai munka a Kerület utánpótlásában.

Sikeres időszakot tudhatunk magunk mögött, az utóbbi két idényben osztálylépések, bajnoki címek, dobogós helyezések jellemezték az utánpótlásunkat, talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy jól működő és sikeres rendszert kell tovább vinned – mi a legfontosabb cél a jövőben, miben látod a fejlődés lehetőségét?

Én azt nagyon olcsó sikernek látom, ha csak az eredményből indulunk ki. Ha csak az eredményt nézzük, és azt vesszük, hogy mondjuk egy adott hétvégén jött a győzelem, akkor egyben magunkról is levesszük azt a fajta felelősséget, hogy az eredmény mögé bújunk. Én ezt nem osztom és nem is szeretem. Nekem a képzésemben és a képzésfilozófiámban, szakmai programomban is az a legfontosabb pont, hogy a játékost képezzük. Ez is egy kicsit valamilyen szinten elcsépeltnek hangozhat, mert próbálunk most abba az irányba menni, hogy a játékosokat hogyan tudjuk képezni, de egy komoly, 10-20 éves szakmai háttérrel a hátam mögött egy olyanfajta koncepciót állítottam fel, amivel egyértelműen számon kérhető és megfogható az, hogy mit szeretnénk a játékosoktól kapni és miben segítjük a céljai elérésében. Erre kialakítottam egy olyan fejlesztési programot, ami több szegmensből is áll: az edzéseken kívül egy mentálképzés, fizikai felkészítés, videóelemzés, szeparált technikai képzés is a része. Megvan az, hogy mit szeretnénk a játékostól kapni, akár egyéni védőjátékban, akár egyéni támadójátékban, és ez posztspecifikusan és életkor-specifikusan le is van bontva. Ami 8-9 éves korban megfogható, ugyanígy megfogható 15 éves korban is.

Szoboszlai Dominik édesapjával, Zsolttal készült a minap egy interjú. Véleménye szerint kevés 6-7-8 éves korban a heti két edzés, és ezeknek a gyerekeknek annak függvényében, hogy minél sikeresebbek, minél technikásabbak, minél ügyesebbek legyenek, minél nagyobbat fejlődjenek, több kapura rúgásra, több passzra, több labdaérintésre lenne szükségük, amit heti két edzésen nem biztos, hogy megkapnak. Osztod te is ezt a fajta meglátást, több edzés kell a gyerkőcöknek?

Egyértelműen. Nem is feltétlen csak az edzés kell, hogy több legyen, inkább az az óraszám, amikor a futballozással vagy akár mozgással, vagy bármilyen sporttal foglalkoznak. Az is mozgás, hogy otthon labdázol, bújócskázol, fogócskázol, mert fejleszt – mindennek az alapja a koordináció a mozgásszükséglet maximális kielégítése. Ha az összehangolt mozgáskultúra jó, akkor az feltételez egy gyors tanulási képességet is.

Nyilván változik a világ, és nem szabad folyamatosan azon kattogni, hogy bezzeg régen minden jobb volt. Amikor a gyerekek képzéséről beszélsz, sok dolgot említesz, miközben rengeteg inger éri őket iskolában, az internetnek köszönhetően nyilván komoly elvárásoknak kell megfelelniük akár az iskolában, akár a klubjukban, akár odahaza. Ők befogadóképesek erre a sok mindenre, amit fentebb a rendszereddel kapcsolatban említettél, sőt, igénylik is?

Ha most össze kellene hasonlítanom, hogy én hogyan nevelkedtem és a mostani körülmények milyenek, köszönőviszonyban nincsenek egymással. Teljesen más a kettő, viszont egy dolog nem változott: ugyanazokra a képességekre, készségekre van most is szükség, mint anno: kitartásra, megfelelő munkamorálra és kiemelkedő képességekre. Ez régen is így volt, most is így van. A gyerekek szerintem sokkal befogadóbbak, sokkal nyitottabbak, mint régen voltak, ez egyértelműen elmondható. A gond mással van: foghatjuk a testnevelés órára is, de én nem arra fogom, hanem inkább a családi háttérre. Vannak, akik hihetetlen szintű mozgásdeficittel jönnek 6-7 éves korban, és ezt nagyon nehéz kompenzálni egy 1-1,5, akár 2 órás edzéssel. Ezért nekem például ez is az egyik szakmai irányvonalam: olyan edzésgyakorlati módszertannal dolgozzunk, amivel tényleg előre tudunk jutni. Nyáron talán már teljesen át tudunk térni erre a módszerre, és még azt is megspóroljuk, hogy meg kelljen állítani a gyakorlatokat az edzéseken, azaz ne legyen sok a holtidő, ezzel plusz 15%-20% időt nyerünk. Szeretnénk, hogy minél többet mozogjanak a gyerekek és minél hatékonyabban tudjuk átadni az információkat.

A te érkezéseddel volt egy kis változás az edzői stábban is, jöttek új kollégák. Velük kapcsolatban mit kell tudni? Azt érezni, hogy tökéletesen beilleszkedtek, és ha lehet azt mondani, akkor még jobb az edzők között a kohézió, emellett élmény nézni, ahogy a gyerekekkel kommunikálnak.

Három új edzőt hoztunk be a rendszerbe, akik főállású edzők. Az U15-höz Szilvási Laci érkezett: jól képzett, nagyon magas szakmai háttérrel rendelkezik, volt nálunk korábban is. Ismertem és dolgoztam is vele, egyértelműen nagyon nagy erősítés. A másik új kolléga, Lucz Viktor, aki tehetségközpont szintjén jóformán kezdő edzőnek számít, de nagyon nagy jövő előtt áll, hiszen nagyon jó kiállású, igazi karakter a játékosokkal. Össze tudja hozni őket csapatépítés szempontjából is, hallgatnak rá, jó a kedv edzésen, miközben megköveteli a fegyelmet. Sabján István a Kerületben nevelkedett, egy mellettünk lévő városban edzősködött alacsonyabb szinten, más korosztályt képvisel, de szeretem azokat az edzőket is, akik a régebbi generációból érkeztek mert hoznak egyfajta nyugalmat. Ezt a vegyítést én teljesen jónak látom.

Számodra mi a jó edző ismérve?

Látjuk a mai tendenciákat, hogy mi felé megy a világ. A pedagógia azt gondolom, hogy borzasztóan fontos része az edzői szakmának. Van egy képzés, amin a játékos végigmegy. Vegyük ezt 10 évnek. Vegyük azt, hogy bejön egy játékos 6-7 éves korban és mondjuk 10-12 év a képzés: különböző edzőkön megy keresztül, az egyik edző hozzátesz pedagógiailag, a másik szakmailag, a harmadik jobban tudja mentálisan tolni, hajtani a csapatot, a negyedik nyugodtabb és nem beszél sokat. Fontos része a képzésnek, hogy mindenen menjenek át a játékosok, mindent tapasztaljanak meg, és magukban is fejlesszék azt a fajta hiányosságot vagy erősséget, ami megvan. Tehát ha olyan edzője van, hogy kevesebbet szól, akkor magától kell gondolkodnia, hogy hú, most akkor mit rontottam el, vagy éppen mit csináltam jól. Utánpótlás szintjén azt gondolom, hogy kizárólag nagyon jó pedagógiai érzékkel és jó szakmai irányvonallal lehet valaki jó edző.

Az, hogy kommunikációban milyenek az edzők, meghatározó, hiszen komoly elvárás van a mai világban. Mindenki nagyon ki van hegyezve arra, hogy mit hogyan közlünk a gyerekkel, miket várunk el, vagy hogy szólunk egyáltalán hozzájuk. És azt gondolom, hogy ez így rendben is van, hiszen a megfelelő kommunikációval is példát mutatunk nekik. A szülők esetében szokott olykor némi probléma jelentkezni. Mennyire nehéz kordában, a partvonal mellett tartani, úgy, hogy nyilván azt is érezzék, hogy partnerként is vannak azért kezelve? Hiszen nyilván ők is kellenek ahhoz, hogy egy csapat sikeresen működjön.

A szülőknek egyet kell megérteniük: kétségkívül támogatni kell a gyereküket, de meg kell bízni a kluban és bennünk edzőkben 100 százalékosan, hogy mi a maximális szakértelemmel képezzük és neveljük a gyermekét. Nincs problémánk azzal, hogy nagyon tisztán kommunikáljunk feléjük és teljes felvilágosítást kapjanak a gyerekről. Folyamatos értékelések vannak, folyamatos kommunikációval – persze, vannak olyanok, amikor van elégedetlenség vagy el kell magyarázni bizonyos dolgokat, de ezt mindig építő jelleggel tesszük. Nyitottak vagyunk, ezáltal szerintem ők is megbíznak bennünk teljes mértékben.

Fél év távlatából milyennek látod az utánpótlás teljesítményét?

Jelen pillanatban az edzőknél el tudtam azt érni, hogy elfogadják a szakmai tervemet. Ez ugyanúgy van, mint a játékosoknál vagy bárhol, ahol dolgozol: ha nem értenek meg és nem tudod őket meggyőzni, akkor nem állnak be mögéd teljes mértékben. Én azt érzem, hogy az edzők megértették, hogy mit szeretnénk, teljes mértékben elfogadják, és már látom a pályán is az eredményét. Amikor lemegyek a pályára és megnézem a csapatainkat, én ott kapom vissza azt, hogy mit értettek meg az edzők és mit nem. Ebből a szempontból kicsit nehezebb a szakmai vezető feladata, mert több szűrőn kell átmennie az információknak. Egyértelműen látom azt a fejlődést már, amit szeretnék.

Ez pedig nem feltétlenül csak eredményekben kell, hogy megmutatkozzon, hanem akár csapategységben, akár játékban, akár kommunikációban. Ez csak egy-egy szelete a tortának, igaz?

Igen, mert mostanában divatos ez a hozzászólás, hogy nem számít az eredmény. De, számít az eredmény, minden korosztályban számít, csak az nem mindegy, hogyan érjük el. A gyerekeket igenis nyerni tanítjuk, a gyerekek nyerni akarnak, maguktól is nyerni akarnak, mert ösztönösen bennük van a győzelem iránti vágy, csak nagyon fontos, hogy legyenek elvárásaink azzal kapcsolatban, milyen teljesítményt tesznek le a pályán. Taktikailag, technikailag is tanítjuk őket, és vannak elvárásaink, hogy hogyan focizzanak védekezésben, támadásban, labdával, labda nélkül. Az összkép jelenti a teljesítményt. Igen aprólékos, egyéni elemzéseket nyújtunk nekik, milyen területeket kell támadni, milyen testtartással kell fogadni az ellenfelet, milyen lábbal kell szerelni, mi a labdamegtartás három legfontosabb eleme és még sorolhatnám.

Van olyan korosztály, amelyről azt gondolod, hogy kifejezetten oda kell figyelni, mert olyan szintet képviselnek, amivel akár majd a Kerület felnőttcsapata is építhet, vagy akár a korosztályos válogatottak? Feltételezem, hogy nehéz ezt így, ebben a korban, ilyen fiatalon megmondani hiszen bármi történhet.

Minden korosztályunkban van egy-egy kimagasló játékos, de az egyéni fejlesztési programunkkal mindenkinek megadjuk a lehetőséget, ha éppenséggel többet akar hozzátenni. Van, akinek a technikai képessége a jobb, van, akinek a mentalitása. Ez hosszú távon összeadódik, sokszorozódik. Elég jók a korosztályaink, de folyamatosan szeretnénk erősíteni. Jelenleg az U16-os és az U17-es csapatunk adhat egy alapot az NB III-as csapatunknak, és meggyőződésem, hogy két-három éven belül szinte 60-70 százalékban Kerület-nevelésű gyerekekkel tudunk felállni majd, vagy a keretben ennyi százalékban kerületes gyerekek tudnak játszani.

Az utánpótlásból nemrégiben felkerült játékosok már ezt a vonalat képviselik?

Az, hogy ők már a felnőttnél vannak, a mi választásunk is, egyetértésben Fehér Csabával. Ha hosszú távon, tudatosan csináljuk majd és tudjuk, hogy kiket szeretnénk, ezáltal felvázolunk magunknak egy koncepciót, akkor sokkal könnyebb lesz.

Ha már a játékosoknál tartunk, mit gondolsz, milyen egy tipikus Kerület-játékos? Mik az ismérvei a számodra?

Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy legyenek agresszívabbak a csapataink. A kicsiknél sokszor éreztük, hogy futkosnak az ellenfél körül és nem mernek kontaktba kerülni. Nagy energiákat fordítottunk rá és vannak eredmények ezen a téren. Egy Kerület-játékos véleményem szerint kreatív, önbizalommal teli és önmagát akarja megvalósítani. Ez a mi régiónkat is jellemzi: jómódú kerületben vagyunk, és szerintem jellemző a játékosainkra, hogy nagy önbizalommal teljesítsenek. Persze ez nem csaphat át arroganciába.

Beszéltünk arról, hogy mennyire le vannak terhelve a fiatalok, hogy mennyi külső hatás éri őket a mindennapokban. Te hogyan látod, mennyire nehéz manapság a gyerekeket lekötni és tényleg csak a foci felé irányítani, hogy maximálisan tudjanak koncentrálni, amikor itt vannak a klubnál? A telefontól kezdve az iskolán keresztül a tiniszerelemig, tényleg mindent sorolhatnánk, ami elvonhatja a figyelmüket.

Nehéz a helyzetem, mert vegyük a telefonozást: ha nekem odaadták volna a telefont, amikor én voltam fiatal, akkor én is telefonoztam volna. Ezt már nem tudják kikerülni a mai fiatalok. Én nem az edzésen való jelenlétet érzem negatívnak, hanem inkább azt, hogy az edzéseken kívül mennyire le vannak terhelve napi szinten. Iskola után eljönnek edzésre, utaznak, épphogy beesnek, utána hazaesnek, feltételezzük azt, hogy azért tanulnak is kicsit, és nincs meg az az egy-másfél óra, amikor mondjuk tényleg nem telefonoznak, hanem bármi olyat csinálnak, ami mozgásos vagy játékos, akár labdás rész. Szerintem ez hiányzik a legjobban. Szinte csak az edzésen kerül előtérbe a mozgás, a sport, a labda.

Mögötted sikeres játékospályafutás áll, több mint 150 NB I-es mérkőzést játszottál, az NB II-ben is szerepeltél sokszor, a karriered után pedig nagyon komolyan képezted magad, videóelemzői képzéssel, a legmagasabb szintű UEFA pro licenccel is rendelkezel, valamint TF diplomával. Mit tudsz tanácsolni egy mai fiatalnak, ha abban szeretnél neki segíteni, hogy a lehető legmagasabb szintig eljusson a labdarúgásban?

Én csak a szakmai részben tudok segíteni, mert a többi az belülről jön. Amikor én gyerek voltam, tudtam, hogy futballista leszek. Ha ezt nem éreztem volna, fogalmam nincs, hogy eljutok-e a profi focista szintig. Egy része persze a képességeken múlik, mert ha ezek nincsenek meg, akkor nem tudsz eljutni a legmagasabb szintre, ugyanakkor, ha nem vagy kitartó, nem csinálsz plusz munkát, akkor a munkamorálod sem fejlődik és akkor esélyed sincs érvényesülni. Kitartás és hit kell. Én mindig hittem abban, hogy oda tudok kerülni, és meg is valósítottam. Ugyanígy voltam az edzősködéssel is: nagy álmom volt, hogy edző legyek, és azt is elértem. Edzőként 25-30 játékost irányítok, plusz a stábot, most sportvezetőként 25-30 edzőt irányítok – ugyanúgy meg kell győzni őket, ugyanúgy egyfele kell, hogy húzzunk, ugyanúgy az én iránymutatásom alapján kell, hogy működjünk szakmai szempontból, és vannak elvárásaim. Igazából kis túlzással nincs különbség az edzősködés és a szakmai vezetőség között, mert ugyanazok a kompetenciák kellenek hozzá.

Nem hiányzik azért az edzősködés? A meccsnapok, a meccsrutin, a felkészülés, a tornán való részvétel érzése.

Más azért, amikor meccselsz, ezt aláírom. Ahhoz nem nagyon lehet hasonlítani a mostani munkaköröm részeit. De a többi része eléggé hasonló. Én is várom azt, hogy az edzőkkel kimehessek egy-egy edzésre. Szeretem figyelni a kollégákat, hogy mondjuk bele tudta-e tenni azt a fajta nüanszt, spirituszt, amit elvárok. Ugyanúgy izgulok, ugyanúgy próbálok én is hatékony lenni, hogy minél előbb át tudjam adni az információt, mert igazából ez a lényege az egésznek: nem az, hogy mi van a fejedben, hanem az, hogy mi megy át ebből az edzőkhöz, az meg pláne, hogy mi megy le a pályára, mert igazából az az értékmérő. Célunk, hogy olyan játékosokat adjunk ki, akikből nem öltük ki a kreativitást, hanem az együtt töltött idő alatt képeztük és eljuttattuk egy magasabb szintre. A régebbi felfogással ötvözve egy újfajta látásmódot próbálok behozni, amit nem olyan egyszerű megvalósítani, de igyekszem minél egyszerűbben átadni. Vannak igen magas kvalitású edzőink, említhetném a két szekcióvezetőmet, Kaszai Gábort és a Gyenes Andrást, akik ezt a szintet képviselik. De említhetném és kimondottan nagy élmény Mónos Tomival is együtt dolgozni, őt nem kell bemutatni. Nekem nem csak a játékosok a fontosak, hanem az edzők és azok képzése, támogatása is.

Nem kell megnevezned, de van az utánpótlásunkból, ha nem is kedvenc csapatod, de olyan, amelynek kifejezetten szeretsz az edzéseire, a meccseire lemenni? Amelyik játék szempontjából a legközelebb áll hozzád?

Nincs. Ha látok például egy labdavezetést, egy egyéni, kreatív támadójátékot, vagy akár egy védekezést, akkor mindegy, hogy melyik csapathoz megyek ki, már elégedettség tölt el. Szeretném, ha a játékosaink bátrak lennének és emellett az egyéni kreativitásuk megmaradjon, miközben megszabjuk a keretrendszert ehhez.

Egy évvel ezelőtt volt a minden klubot érintő belga Double Pass átvilágítása, ami számunkra kifejezetten pozitív eredménnyel zárult. Egy ilyen átvilágítás során a szakemberek a komplexumot nézik, az infrastruktúrát vizsgálják, megnézik és értékelik az edzéseket, az edzői stábot és annak munkáját, lényegében mindent. Pozitív értékelést kaptunk, emellett iránymutatást is néhány dologban, de engem az érdekelne, hogy mi az, amin te szeretnél mindenféleképpen változtatni?

Szeretném, hogy az infrastruktúra lehetőség szerint valamelyest kibővüljön. Félreértés ne essék, remek komplexum áll a sportolóink rendelkezésére, de mindig lehet fejlődni. Hogy ennek mi lesz a formája, azt még egyelőre nem tudjuk. Emellett a játékosfejlesztés a legfontosabb. Nekem kicsit másfajta megközelítésem van, ami a játékosból indul ki, nem a csapatból, mert azt is vallom és el is mondtam az edzőknek, hogy ha a játékost fejlesztjük, az sokkal magasabb szintre visz eredményességben. A játékosra nem kényszerítünk rá semmilyen elvárt programot és nem is látunk bele olyat, ami elvesz belőle, vagy az egyéniségéből. Viszont minőségi információkat kap és egyéni fejlesztést támadásban és védekezésben is, ez a mi filozófiánk. Ezt le is írtuk: „A mi csapatainkban az egyéniségeket könnyen fel lehet ismerni, mert teret adunk nekik és támogatjuk, képezzük őket”

Eltelt fél év, és a szavaidból leginkább azt vonom le, hogy azért félig inkább tele a pohár, mintsem üres. Ha mondjuk nyár végén leülünk beszélgetni, akkor mivel lennél elégedett? Akár az eredmények, akár bármilyen más szinten.

Annak nagyon örülnék, ha az NB III-as csapatban minél több fiatal játékos be tudna mutatkozni, ahogy annak is, ha a képzésünk révén a fiatal játékosaink minél magasabb szintre jutnának el.