Hajrá Kerület, első a becsület!

Győzelemmel hangolt a BVSC elleni derbire Lukács Dénes csapata

Magabiztos győzelmet aratott Lukács Dénes együttese a Szeged ellen a bajnokság 15. fordulójában, így magabiztosan várhatja a BVSC elleni szerdai derbit.

A MOL női vízilabda-bajnokság 15. fordulójában csapatunk a Szeged együttesét fogadta. Az őszi összecsapás kiélezett és szoros mérkőzést hozott, ezúttal azonban a négygólos Brezovszki Gerda vezetésével hengerelt csapatunk és magabiztos 13-8 arányú győzelmet aratott.

Rögtön a mérkőzés elejétől fogva magához ragadta a kezdeményezést csapatunk és negyedről negyedre érvényesítette erőfölényét riválisával szemben. A találkozó fontos volt Lukács Dénesék számára, hiszen azt már vezetőedzőnk korábban is hangsúlyozta, szeretnék minden olyan ellenfelüket legyőzni idegenben és odahaza egyaránt, amely mögöttük helyezkedik el a bajnoki tabellán.

A szombati találkozó 2-2-ig volt szoros, onnantól kezdve végig vezetve haladt a győzelem felé csapatunk. Az első negyedet 5-2-re nyerték Brezovszki Gerdáék, egyedül az utolsó játékrész volt a gólok tekintetében a vendégeké, ám ekkor már akkora volt a Kerület előnye, hogy a végső győzelmet nem veszélyeztette semmi. Lukács Dénes csapata mind támadásban, mind védekezésben ellenfele fölé tudott kerekedni és végül magabiztos győzelmet aratott, nem mellékesen pedig nagyszerűen hangolt a szerdai BVSC elleni rangadóra.

A találkozót követő sajtótájékoztatón vezetőedzőnk elégedetten értékelte az összecsapást. A sajtótájékoztató klubunk hivatalos Facebook oldalán lehet megtekinteni.

További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt