Hajrá Kerület, első a becsület!

NB III. 24. forduló: Opus Tigáz Tatabánya – III. kerületi TVE – online, helyszíni tudósítás

Online tudósítás a 24. forduló rangadójáról, a Tatabánya-Kerület mérkőzésről.

Élőben jelentkezőnk Tatabányáról, a Grosics Gyula Stadionból, ahol a 24. fordulóban csapatunk a tabella első helyén álló hazaiakkal mérkőzik.

Vasárnap a 24. fordulót rendezik az NB III. bajnoki sorozatában, csapatunkra a listavezető Tatabánya vár. A mérkőzés mindkét gárdának fontos, de talán a hazaiaknak egy fokkal jobban, már csak a korábban megfogalmazott cél, a feljutás eléréséért folytatott harcuk miatt is szükségük van mindhárom pontra. Ami csapatunkat illeti, mi egy esetleges idegenbeli győzelemmel alaposan megkavarnánk az állóvizet és olyan pozícióba kerülnénk, amely bár lehet, hogy nem volt kimondott cél, de mindenképpen izgalmas bajnoki véghajrát eredményezne.

Köszöntjük olvasóinkat!
Hamarosan kezdetét veszi a mérkőzés, addig is a kezdőcsapatok már megvannak, illetve lejjebb görgetve a két együttes egymás elleni statisztikájáról és eddig bajnoki szereplésükről szedtünk össze némi információt, illetve az őszi 3-0-ra megnyert összecsapás gólösszefoglalóját is meg lehet tekinteni.

És itt a vége. A Tatabánya 1-0-ra megnyerte a találkozót, amelyen a részünkről semmi sem sikerült. Szurkolóinknak köszönjük, hogy idegenben is támogattak minket! Egy hét múlva hazai pályán a Zalaegerszeg ellen javíthatunk, reméljük akkor is találkozunk. Hajrá Kerület!

90+4. perc
A hazai közönség tombol, várják, hogy a játékvezető végre lefújja a mérkőzést. De még egy szöglettel jöhetünk!

90 +3. perc
Szabadrúgással jöhetünk, Hajagoson kívül mindenki a hazaiak térfelén.

90. perc
Egy szabadrúgást követően Erdei emelkedett magasra, a labdát le tudta fejelni, Kamarás egy ütemmel később érkezett. Nagy egyenlítési lehetőség volt. 5 percet hosszabbít a játékvezető.

89. perc
Sok jót nem lehet elmondani egyelőre erről a mérkőzésről, azt viszont mindenképpen jegyezzük meg, hogy a fiatal Samu Brúnó első ízben léphetett pályára felnőtt találkozón Kerület mezben.

86. perc
Lassacskán folyik a játék, egyik kapu sincs igazán veszélyben. Valahogy ez ma egy ilyen nap, a hazaiak nem hagynak bennünket kibontakozni, ugyanakkor a korábban jellemző átütőerő sincs meg a támadásainkban.

84. perc
Harmati Tamás is cserél: Samu Brúnó állt be, illetve Bartos Julián is, Árva Bence és Vankó Imre jöttek le.

83. perc
Vankó Imre szabálytalankodott, jogos a sárga lap.

82. perc
Hazai csere miatt áll a játék: Kiprich jön le, Árvai Dániel váltja.

80. perc
Kulcsár adott mélységből szép labdát Kamarásnak, aki nem tudta jól átvenni, pedig ebből helyzetbe kerülhetett volna.

79. perc
A hazaiak próbálkoztak egy kiugratással, les miatt szabadrúgás kifelé.

77. perc
Időközben Harmati Tamás is cserélt: Kamarás György állt be, Szalka Dominikot váltotta.

75. perc
Újabb szögletet lőhetünk, Árva beadásába léptek bele.

74. perc
Cserélnek a hazaiak: Szegő Imre és Forró Gyula állnak be, a pályát pedig Klausz Ádám és a gólszerző Szalánszki Gergő hagyja el.

73. perc
Barczi csapta be szépen a tatabányai védőt egy finom csellel, de a beadásra nem érkezett ember, igaz nem is volt annyira pontos, mint amennyire szép az azt megelőző csel.

72. perc
Árva mutatott be egy szép esernyő cselt, szöglettel jöhetünk.

68. perc
Mezőnyben zajlott a játék eddig, Klausz szabálytalansága Erdei Gáborral szemben törte meg mindezt. A megmozdulás sárga lapot ért a játékvezetőnél.

65. perc
Cserélnek a hazaiak: Kocsis Gergő helyére Molnár Tibor érkezik.

63. perc
Letenyei kapott sárgát, miután visszahúzta Vankót.

62. perc
De szép játék volt! Rövid, kis passzos játékkal jutottunk el a tatabányai kapu elé. Barczi pöckölte Buda elé, aki Szalkát játszotta meg ügyesen, Dominik pedig ahelyett, hogy kapura lőtte volna 10-13 méterről, inkább tovább akarta passzolni középre, ám a védők tisztáztak.

61. perc
Megint Kiprich volt veszélyes, 12 méterről lőhetett, de Hajagosnak nem okozott gondot a labda megszelídítése.

59. perc
Most Buda hozta fel szépen a labdát, majd Cseszneki próbált helyzetbe kerülni, ám a hazai védők tisztáztak. Tatabányai dobás, de csak az ivószünet után.

57. perc
A hazai szöglet után Pálvölgyi hozta ki szépen a labdát, Barczihoz játszotta, ám csapatkapitányunk passza ezúttal nem talált embert.

56. perc
Hatalmas hazai helyzet, de még nagyobb Hajagos bravúr! Kiprich fejesét tolta kapusunk fölé szép mozdulattal.

55. perc
Cserél Harmati Tamás: Hegyi Pétert Buda Péter váltja.

54. perc
Klausz lőtt kapura 18-ról, a labda fölé szállt, nem volt veszélyes.

52. perc
Kölcsön kenyér visszajár…Erdei kapott sárgát, amiért Kpirichet buktatta. Hazai szabadrúgás. Erdei 10. sárgája volt ez az idényben, a következő bajnokit kihagyja.

51. perc
Kiprich rúgott oda Erdeinek, Gabi lent maradt, a tatabányai pedig megkapta a jogos sárgát.

50. perc
Most mi kontráztunk, Barczi játszotta ki a szélre szépen a labdát, majd Árva hozta fel és passzolta Hegyinek, aki a 16-osra belépve ballal ellőtte, de ezúttal nem volt olyan pontos és erős a lövése, mint a Gyirmót ellen.

49. perc
Hazai kontrát állított meg a szélen igen magabiztosan Marques-Airosa Patrik.

48. perc
35 méterrel a hazai kaputól jöhetünk szabadrúgással.

46. perc
Rögtön nyom a Tatabánya. Próbálnak labdát szerezni és szűkíteni a területeket. Már a 16-osunk környékén felveszik az embert, nyomást gyakorolnak.

Kezdődik a II. félidő! Kell a gól, HAJRÁ KERÜLET!

45 +2. perc
Vége az első játékrésznek, a Tatabánya megtartotta előnyét, 1-0-s hazai vezetéssel mehetnek a csapatok pihenni.

45 +1. perc
Árva Bence rúgta el dühből a labdát, amit a partjelző szépen kapott le a levegőből. Sajnos a bíró a mozdulatot sárga lappal honorálta.

45. perc
Az utolsó percekre is maradt helyzet, sajnos a hazaiaktól. Viszont az ellentámadásnál Szegleti buktatta hátulról Marques Airosa Patrikot, amiért megkapta a sárga lapot.

44. perc
Kettő percet hosszabbít a játékvezető.

43. perc
Talán az eddigi legnagyobb lehetőségünk! Hegyi szerzett labdát 18 méterre a tatbányai kaputól, majd Szalka csapott le a lecsorgott labdára, középre passzolt az érkező Vankó elé, aki 14 méterről mellé pörgetett.

41. perc
A szöglet után most dobhatunk! Folyamatosan ott vagyunk a hazai térfélen, nyomás alatt tartjuk most a Tatabányát, igaz komoly helyzetünk egyelőre még nem volt.

40. perc
Vankó nagyszerűen szöktette Hegyit, aki befele passzolt, a hazai védő résen volt. Újabb Kerület szöglet.

39. perc
Vankó maradt lent a földön, de nem állt meg a játék. Viszont Szalkát is felvágták, így szabadrúgással jöhetünk. Imivel minden rendben közben.

37. perc
Életerős lövés volt, de a labda elkerülte az alsó sarkot.

36. perc
Csesznekivel szemben történt szabálytalanság 25 méterrel a hazai kaputól. Szabadrúgással jöhetünk. Hegyi Péter a labda mögött.

34. perc
Szép kombináció, de nem érkezett Kerület játékos a labdára. Nem szabadult fel a hazai térfél, újabb szögletet lőhetünk.

33. perc
Szöglettel jöhetünk, Szalka húzta meg szépen a bal oldalon, majd egy hazai védő lépett bele a beadásába.

31. perc
Mondahatni a semmiből jött a hazaiak vezető találata, még a környékünkön ülők sem tudták elsőre, hogy ki szerezte a gólt, a szpíker szinte közvéleménykutatást volt kénytelen végezni.

29. perc – vezet a Tatabánya. 1-0
Szalánszki Gergely volt eredményes.

28. perc
Szalka Dominikot rántották le a tatabányai térfélen, a sárga lap elmaradt, szabadrúgással jöhetünk.

27. perc
Les miatt szabadrúgással jöhetünk a térfelünkről.

25. perc
Pálvölgyi szerzett szépen labdát a középpályán. Kemény, férfias küzdelem zajlik a pályán, a kapuk továbbra sem forognak veszélyben.

23. perc
Áll a játék, a játékvezető ivószünetet rendelt el.

22. perc
Az első kapu felé tartó lövésünk, pontosabban fejesünk. Erdei Gabi érkezett jól a szögletre, de fölé ment a labda.

21. perc
Most mi jöhetünk szöglettel, a kontrát követően tisztázott a hazai védelem.

20. perc
A szögletet a hazaiak egyik támadója estében, térdelve fejelte kapura, a labdát pedig Cseszneki Ricsi olló mozdulattal tisztázta. Szép volt!

19. perc
Abból a lehetőségből nem lett semmi, ám most Árva volt szabálytalan, így újabb hazai szabadrúgás jöhetett, amelyet követően a labda egy lecsúszott fejest követően centikkel kerülte el kapunkat. Hazai szöglet.

18. perc
Szabadrúgással jöhet a Tatabánya 25 méterről a kapunktól.

16. perc
Ceszneki lába alatt ment el a labda az ellenfél oldalt váltott, Erdei szép mozdulattal tisztázott Klausz elől, Hajagos pedig jól játszotta meg Vankót, szép felszabadítás volt.

15. perc
Az utóbbi percekben mi birtokoltuk többet a labdát, kapura ugyanakkor még nem voltunk veszélyesek.

13. perc
Kulcsárt buktatták a térfelünkön, a 16-os sarkánál, miközben labdát szerzett. Szabadrúgás kifele.

12. perc
A két tábor viszont nagyon jó hangulatot csinál, ezt meg kell hagyni!

10. perc
Kocsis tekert 17-ről Hajagos kapujára, a labda bőven elkerülte a kaput.

9. perc
Eddig sok minden nem történt, a hazaiak birtokolják többet a labdát, próbálják irányítani a játékot, mi próblunk labdát szerezni és zavart kelteni a térfelükön.

6. perc
Szabadrúgással jöhet a Tatabánya saját térfeléről, Vankó volt szabálytalan.

5. perc
A hazaiak birtokolják a labdát többet az első percekben, de leginkább mezőnyben zajlik a játék, egyelőre a kapukig egyik csapat sem jutott el.

4. perc
Bedobással jövünk saját térfelünkről, egyelőre ahogy mondani szokás, ismerkednek a felek egymással.

2. perc
Marques Airosa Patrik és a hazaiak 9-ese Kocsis Gergő rögtön összezólalkoztak, miután utóbbi egészen egyszerűen lerúgta játékosunkat. Az biztos, hogy feszült hangulatú mérkőzésnek nézünk elébe…

1. perc
Juhász játékvezető ebben a pillanatban útjára engedi a találkozót. Jó szurkolást, HAJRÁ KERÜLET!

    KEZDŐCSAPATOK

    TATABÁNYA:
    Lóth P. (k), Kovács I., Krupánszki B., Kocsis G., Szegleti G., Kiprich D., Bunda G., Klausz Á., Letenyei Z., Székely E., Szalánszki G.
    Cserék:
    Balla O. (k), Árvai D., Hadobás Z., Molnár T., Zacsek Cs., Szegő I., Forró Gy., Német D., Dala S.
    Vezetőedző: Gyürki Gergely

    III. KERÜLETI TVE
    Hajagos T. (k) – Hegyi P., Cseszneki R., Erdei G., Pálvölgyi P., Vankó I., Szalka D., Árva B., Marques-Airosa P., Barczi D., Kulcsár D.
    Cserék:
    Simon Sz. (k), Tímár B. (k), Bartos J., Török L., Samu B., Árva B., Takács K., Kapronczai G., Kamarás Gy., Zámbó M., Farkas B., Buda P.
    Hiányzók: 
    Papp Máté (sérülés)
    Vezetőedző: Harmati Tamás

    A mérkőzés játékvezetője: Juhász Bálint
    Asszisztensek: Bertalan Dávid, Halmai Kristóf

    EGYMÁS ELLEN:
    A mértékadó magyarfutball.hu adatbankja szerint a vasárnapi a két csapat 10. bajnoki összecsapása az NB III-ban. Az ezt megelőző 9 mérkőzésen 4-szer Kerület siker született, 3-szor örülhetett a Tatabánya és háromszor született döntetlen a felek között. Idegenben utoljára a feljutással záruló, 2020/2021-es idényben tudtunk nyerni vendéglátónknál, akkor a 2-1-es sikerünknek köszönhetően távoztunk három ponttal a Grosics Gyula Stadionból. A hazaiak egészen a 72. percig vezetésre álltak, ám ekkor Czvitkovics Péter egyenlített, majd Rabatin Richárd kettő perccel a rendes játékidő lejárta előtt megszerezte a győztes találatot.

    EGYMÁS ELLENI EREDMÉNYEK (NB III.)

    (Fotó: magyarfutball.hu)

    LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
    2023.10.01.
    III. kerületi TVE – Opus Tigáz Tatabánya 3-0 (1-0)
    Zámbó M. (22′), Buda P. (84′), Borbély B. 94′

    A FŐSZEREPLŐKRŐL:
    TATABÁNYA

    Bajnoki helyezés:
    – Bajnoki listavezető 23 forduló alatt megszerzett 50 pontjával.
    – 15 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség – 45 szerzett, 23 kapott gól
    Hazai pályán meggyőző teljesítmény:
    – 10 mérkőzés, 7 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 16-9-es gólkülönbség
    – csak a Budaörs tudott győzni a Grosics Gyula Stadionban eddig idén, de pontot szereznie is csak a Bicske, a Gyirmót és a Veszprémnek sikerült.
    Meggyőző forma:
    – utolsó 5 mérkőzésén nem kapott ki Gyürki Gergely együttese, hasonlóan Harmati Tamás csapatához, a Tatabánya is hárommeccses győztes szériát tudhat maga mögött.

    III. KERÜLETI TVE
    Bajnoki helyezés:
    – harmadik helyezés a tabellán, 13 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség – 45 pont
    – legkevesebb kapott gól (21)
    Idegenbeli mérleg
    – 11 mérkőzés – 7 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség – legkevesebb kapott gól, 4. legtöbb lőtt gól
    Forma:
    – legutóbbi öt mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre, hármas győzelmi szériával várjuk a Tatabánya elleni derbit.

    MECCSFELVEZETŐ INTERJÚ
    Vezetőedzőnk, Harmati Tamás és rutinos játékosunk, Erdei Gábor beszélt vasárnapi ellenfelünkről:

    További bejegyzések