Hajrá Kerület, első a becsület!

NB III. 30. forduló: Kelen SC – III. kerületi TVE – online, szöveges tudósítás

Az NB III. idei szezonjának utolsó fordulójában a Kelen SC otthonába látogat csapatunk. A mérkőzésről helyszíni, élő tudósítást olvashatnak szurkolóink.

Története első győzelmére készül csapatunk ellen a házigazda Kelen SC, amely számára a ma délutáni bajnoki igazán fontos, lévén a veszélyzóna közvetlen közelében található. Természetesen számunkra sem tét nélküli az összecsapás, hiszen egy győzelemmel és persze közvetlen riválisaink esetleges botlásával a dobogós helyek valamelyike még elérhető lehet.

Köszöntjük Szurkolóinkat, kevesebb, mint 10 perc múlva kezdetét veszi az utolsó forduló. A helyszínen szép számú szurkolótábor gyűlt össze, az időjárás is egyelőre kegyes hozzánk, szóval minden adott ahhoz, hogy egy nagyszerű mérkőzéssel zárjuk az idényt.

90+3 Itt a vége, egy nagyon nehéz mérkőzésen 2-1 arányban nyertünk a Kelen ellen. Szurkolóinknak köszönjük, hogy ilyen szép számban buzdították a csapatot. Három ponttal és győzelemmel zártunk egy nagyszerű szezont, köszönjük az egész idény alatti szurkolást és támogatást! Csapatkapitányunknak, Barczi Dávidnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!

90+1′ Még egy helyzet a végére, kis híján gólt szereztünk az utolsó pillanatokban, egy beadást követően Bartos mögé érkezett azonban a labda.

90′ Közben kék-fehérbe borult a Kelen Sporttelep! Szurkolóink megadják a módját az idényzárónak.

89′ Kapronczai volt szabálytalan, estében akadályozta a Kelen szélsőjét. Szabadrúgás a hazaiaknak a felezővonalnál.

88′ Kutsera fordult volna rá lövésre, Török László estében tisztázott és lőtte el előle a labdát.

87′ Nagyon nyom a Kelen, mindent megtesznek a hazaiak az egyenlítésért. Mi a második játékrészben nem nagyon tudtuk veszélyeztetni a zöld-fehérek kapuját.

84′ Vöröst le is cseréli a Kelen vezetőedzője, Simon Ákos, pedig folytatni tudta volna a mérkőzést. Helyére a fiatal Kutsera állt be. Közben kapust is cserélt a Kelen, a 2007-es születésű Szentkirályi Szilárd kap lehetőséget.

83′ Vörös maradt lent a földön, Erdeivel ütközött.

80′ Belül az utolsó 10 percen, de biztos, hogy lesz hosszabbítás. A Kerület tábor előtt le a kalappal, folyamatosan buzdítják a csapatot, kiegészülve a vendégségben járó nagykanizsai kontingenssel.

79′ Cseszneki feje fölött szállt el a labda a szögletnél, Vass dropból elrúgta, ám a labda fölé szállt.

78′ Kelen szöglet.

77′ Cserél Harmati Tamás: Zámbó Márton helyére Hibjan José áll be.

74′ Veszélytelen volt a pontrúgás, Hajagosnak nem kellett közbeavatkoznia.

73′ Pálvölgyi Patrik volt szabálytalan, szabadrúgással jöhetnek a hazaiak a 16-osunk sarkánál.

71′ Veszélyes játék miatt fúj ellenünk a játékvezető, Zámbó emelte magasra a lábát.

70′ Ivószünet után folytatódik a találkozó.

65′ Feszült pillanatok a lelátón és a pályán is. Egy Kelen játékos csúszott el a 16-osunkon belül, a Kelen játékosok és a szurkolók is büntetőt követeltek. Közben a Kelen kapusedzője is sárga lapot kapott, a hazai szurkolók szerint ez már a 25. sárga kártyája volt a szakembernek. Egyfajta legenda övezi a lelátón…

64′ Erdei Gábornak kellett nagyot futnia Pálvölgyi passza után, veszélyes helyzet is lehetett volna, végül sikerült tisztázni. A labda vészesen közel volt a 16-osunkhoz.

62′ Cserélnek a hazaiak: Remili megy le, egykori játékosunkat Bach Botond váltja.

59′ Cserél Harmati Tamás – Vankó Imre helyére Marques-Airosa Patrik érkezik.

56′ Zámbó Márton próbált akrobatikus mozdulattal veszélyeztetni Bartos beadását követően, nem sok hiányzott hozzá, hogy a forduló gólját szerezze. Továbbra is 1-2, kicsit kiszabadultunk a térfelünkről.

55′ Beszorultunk, folyamatosan nyom a Kelen, a védőinknek és Hajagos Tominak is sok a feladata most az elmúlt percekben.

53′ Mit védett Hajagos Tomi! Pajti tört be a 16-osunkon belülre, csak Hajagot kellett volna legyőznie, ám kapusunk bravúr mozdulattal hatástalanította a lövést.

51′ Bedobással jövünk a térfelünkről.

50′ Módly lőtt kapura 20 méterről, Hajagost nem hozta ezzel zavarba.

47′ Közpen a Sopron – Veszprém mérkőzés a félidőben 1-0, ami számunkra jó hír!

46′ Buda Péter szerelt szépen a 16-osunk vonalában. Fontos volt!

45′ Kezdetét vette a 2. félidő. Barczi Dávid nem tudta folytatni a mérkőzést, Bartos Julián állt be a szünet után, illetve Samu Brúnó helyett Török Lászlót is pályára küldte Harmati Tamás.

45 + 2′ Remili ahogy azt kell, be is lőtte a büntetőt. A szünetben 1-2, vezetünk!

45 + 1′ Büntetőt kap a Kelen. A 16-oson belül Papp Máté ért kézzel a labdához.

45′ GÓÓÓÓL! 0-2 – Zámbó Márton talált kapura, hatodik meccsén talált be sorozatban. A gólpasszt Kapronczaitól kapta.

43′ Ápolás után egyelőre még nincs csere, de nagy meglepetés lenne, ha csapatkapitányunk folytatni tudná a játékot.

42′ Barczi ugrott fel fejelni és nagyon rosszul ért földet, ápolni kell.

41′ Remili rúgta a Kelen szögletét és bizony kapura tekerte, Hajagosnak közbe kellett avatkoznia.

40′ Szabó húzta meg a jobb oldalon nagyszerűen, ám a beadására senki sem érkezett. Ezek a szélen vezetett támadások rendre zavart tudnak okozni a Kelen részéről.

39′ Vankó Imrét vágták fel a Kelen térfelén, jogos a szabadrúgás.

35′ Szép ellentámadást vezetett a Kelen, Pajti futott nagyot, ám a végén rossz döntést hozott, Remilit szerette volna megjátszani, ám talán lőnie kellett volna. Szerencsére nem utóbbit választotta.

34′ Barczi volt lesen a játékvezető szerint, így nem tudtunk kontrát vezetni. Pont vonalban ültünk az esettel, nem tűnt lesnek…

33′ Komoly helyzetünk volt! Vankó és Barczi játszottak össze, előbbi sarokkal játszotta meg utóbbit, majd csapatkapitányunk középre passzolta a labdát, ám Zámbó Marci elől ezúttal is tisztáztak a védők.

31′ Kelen szabadrúgás veszélyes helyről! A 16-osunk sarkából Remili lőhet szabadrúgást.
A sorfalról lepattant a labda, majd Buda Péter szabadított fel.

30′ Szép hazai akció: Vass lopta a távolságot a kapunk irányába, befelé tolta a labdát, középre, majd Pajtihoz passzolt lágyan, aki azonban fölé lőtte a labdát.

29′ Cseszneki labdaszerzésénél ért kezet a labda, Kelen szabadrúgás.

28′ Pálvölgyi szerzett szépen labdát, az ellentámadás során azonban Zámbó hosszan szöktette magát, így elhalt a lehetőség.

24′ Samu beadását vette át Vankó, majd Barczi elé került a labda, ám a játékvezető Imi labdaszerzését szabálytalannak ítélte a 16-oson belül, így szabadrúgás kifelé.

23′ Ivószünet után folytatódik a mérkőzés.

22′ Cseszneki szerzett labdát nagyon erőszakosan, majd Barczihoz passzolt, aki középre lőtte a labdát, Vankó feje fölött miliméterekkel szállt el a labda.

21′ Újabb szögletet rúghatunk.

17′ Erdei próbálta meg kiugratni egy passzal Zámbót, labdája hosszabb volt azonban a kelleténél.

16′ Veszélyesek a Kelen játékosok szélső elfutásai, látszólag ezt erőltetik. Megpróbálnak így a védelmünk mögé kerülni, de előbb Pálvölgyi volt észnél hasonló szituációban és mentett, majd Hajagos mozdult ki jó ütemben a kapujából.

14′ Helyzet!! Vankó adott be remekül, tökéletesen tekerte Zámbó fejére, fiatal támadónk fejese centikkel kerülte el a felső lécet.

13′ Kerület szöglet.

12′ A kezdeti megilletődöttséget követően a hazaiak magabiztosabban játszanak, többször keverednek át a mi térfelünkre.

10′ Aztán rögtön itt a következő hazai helyzet: a jobb oldalon húzta meg Vass, ám kisodródott pozícióból csak az oldalhálót tudta kilőni.

9′ Megvolt az első Kelen helyzet. Pajti lőtt kapura 16 méterről, Hajagosnak kellett játékba avatkoznia, de magabiztos mozdulattal fölé tudta tolni a labdát.

7′ Remilivel szemben volt szabálytalan Pálvölgyi. Kelen szabadrúgás a térfelünkről

4′ GÓÓÓÓÓL! 0-1
Barczi beadásából Kapronczai volt eredményes.
Folyamatosan a Kelen térfelén zajlik a játék, egy labdaszerzést követően a Kelen 16-osának sarkában Barczi lágyan lőtte be a labdát, Zámbó előtt még elment a játékszer, ám Kapronczai már nem kegyelmezett és a kapuba helyezte a labdát.

3′ Nagy helyzet a Kelen 16-osán belül, Zámbó elől azonban nagy üggyel bajjal, de tisztázni tudtak a hazai védők.

2′ Rögtön egy szöglettel kezdődik a találkozó, Kapor szerette volna belőni a labdát a Kelen 16-osán belülre, egy védőről azonban szögletre pattant a labda.

1′ Ebben a pillanatban Szommer Attila játékvezető útjára indítja a találkozót.

KELEN SC
Összeállítás: Terjék Ármin, Módly Márk, Remili Mohamed, Kádár Máté, zabó Norbert, Egyed Botond, Juhász Bence, Vörös Dominik, Szabó Donát, Pajtai Attila, Vass Benjámin
Cserék:Czerula Dávid, Szentkirályi Szilárd, Bitter Buda, Zavodni Tamás Szabó Gábor, Pilter Milán, Kutsera Kristóf, Borisza Balázs, Bach Botond
Vezetőedző: Simon Ákos

III. kerületi TVE
Összeállítás: Hajagos Tamás, Papp Máté, Cseszneki Richárd, Erdei Gábor, Zámbó Márton, Pálvölgyi Patrik, Vankó Imre, Samu Brúnó, Buda Péter, Barczi Dávid, Kapronczai Gergely
Cserék: Simon Sz. (k), Török L., Kulcsár D., Bartos J., Hibjan J., Takács K., Tímár B., Marques-Airosa P.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Játékvezető: Szommer Attila (Varga Levente, Németh Balázs)

A KÉT CSAPAT TELJESÍTMÉNYE

KELEN SC
– 9 győzelem, 5 döntetlen, 15 vereség (32-53), 32 pont, 12. helyezés
– legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg a Kelen, három meccses nyeretlenségi sorozatban van, ezeken a mérkőzéseken még csak gólt sem szerzett.
– hazai pályán legutóbb április végén a Dorog együttesét verte meg a Kelen, 14 mérkőzésen összesen hatszor tudott nyerni az idei bajnokságban hazai környezetben a zöld-fehér csapat.
– a kelen jelenlegi házi gólkirálya Remili Mohamed, 9 góllal. Moha korábban két idényen át erősítette a Kerületet, tagja volt az NB III-ban bajnok és az NB II-be feljutó csapatnak.

III. KERÜLETI TVE
– 17 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség (56-29), 58 pont, 4. hely
– második legkevesebb kapott gól, harmadik legtöbb lőtt gól a bajnokságban
– legutóbbi 5 meccsen 4 győzelem, 1 döntetlen – 19 rúgott, 7 kapott gól
– idegenben a második legjobb teljesítménnyel rendelkezik csapatunk: 9 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség – 29 megszerzett pont

EGYMÁS ELLENI EREDMÉNY

Fotó: magyarfutball.hu


További bejegyzések

Ünnepi nyitvatartás

Felhívjuk a figyelmét minden sportolni szerető látogatónknak, hogy a TVE székház december 21-től egészen január 6-ig zárva tart. A futópálya és az uszoda ez idő alatt zárva lesz, nem használható.

Gyermekotthonban járt felnőtt csapatunk

A társadalmi szerepvállalást mindig is fontosnak tartottuk, ahogy az óbudai lokálpatriotizmus is kiemelten fontos számunkra. A karácsony közeledtével felnőtt labdarúgócsapatunk tagjai és a stábtagok elhatározták, hogy szeretnék a rászoruló gyerekek

Nyolc között a kupában U19-es csapatunk

A hétvégén kupamérkőzés várt U19-es csapatunkra, mégpedig egy kifejezetten érdekes és pikáns találkozó. Pikáns, ugyanis az a Főnix érkezett a Kalap utcai műfüvesre, amely egyrészt vezeti a bajnoki pontvadászatot, másrészt