Hajrá Kerület, első a becsület!

Szalka Dominik Óbudán folytatja!

Új játékossal bővült Harmati Tamás kerete! Szalka Dominik személyében egy kreatív és gólerős támadóval erősödött csapatunk támadószekciója.

Szalka Dominik személyében új játékossal bővült NB III-as csapatunk kerete. Dominik Mosonmagyaróvárról érkezik, ahol több évet töltött el és gólerős játékával minden szezonban fel tudta hívni magára a figyelmet. A 25 esztendős játékos révén csapatunk támadószekciója egy igazán kreatív futballistával bővül, aki ígérete szerint gólokkal és gólpasszokkal fogja segíteni Harmati Tamás együttesét.

„Tudtam, hogy egy jó csapathoz igazolok. Jó játékosok alkotják a keretet, többen megfordultak magasabb osztályban is, de vannak mellettük tehetséges fiatalok is. Ami pedig a körülményeket illeti, azt gondolom, hogy magasabb osztályban is az élmezőnyhöz tartozna a Kerület. Fontos szempont volt számomra, hogy egy olyan csapatnál tudjam folytatni a pályafutásomat, amely felvállalja a kezdeményező támadófutballt, mert ezzel tudok én is azonosulni. Azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy tavasszal is sikeresen szerepeljünk. Egy hete vagyok itt a csapatnál, játszottam két edzőmeccset és azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút pozitív minden” – beszélt az első benyomásokról új érkezőnk.

Dominiknak a beilleszkedéssel sem voltak gondjai, a társak gyorsan befogadták, így az sem jelentett nehézséget, hogy a keretből nem sok játékost ismert korábbról.

„A légkör kifejezetten jó, bár kicsit ismeretlen közegbe csöppentem, de azt gondolom, hogy maximálisan befogadó és segítőkész mindenki. A játékkal kapcsolatban még szükségünk van arra, hogy egymásra hangolódjunk, de jó úton járunk. A bajnoki rajtig van még időm arra, hogy utolérjem magam és hogy 100%-os formába lendüljek. Ami a személyes célokat illeti, azért jöttem ide, hogy minden hétvégén győzelemhez segítsem a csapatot és miután támadó vagyok ezért gólokat, gólpasszokat várok magamtól” – zárta bemutatkozását Dominik pont azzal a mondattal, amelyet minden Kerület szurkoló a leginkább szeretne hallani.

Új játékosunkról természetesen megkérdeztük sportigazgatónkat, Sajó Dánielt is, aki már egészen fiatal kora óta figyelemmel kísérte a Dominik pályafutását.

„Dominikot még utánpótláskorú labdarúgóként láttam először játszani. Kreatív játékos, aki képes helyzeteket teremteni és gólt lőni. Biztos vagyok benne, hogy passzolni fog a játéka és a személyisége is a csapathoz. Isten hozott Óbudán!”

Dominik két edzőmeccsen már játszhatott Harmati Tamás csapatában, a harmadik fellépésére pedig már nem kell sokat várni, hiszen természetesen ő is ott lesz a szombati Dunaújváros elleni felkészülési találkozón.
Csapatunk soron következő felkészülési mérkőzései:
Dunaújváros FC – III. kerületi TVE
02.17. 13:00 – Dunaújváros Stadion
Bp. Honvéd-MFA – III. kerületi TVE
02.24. 11:00 Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia

További bejegyzések

Kovács Gizella kapta idén az Óbuda Sportolója díjat

Egyesületünk fiatal atlétája, Kovács Gizella nyerte el idén az Óbuda Sportolója díjat. Gizi rendkívül fiatalon csatlakozott egyesületünkhöz, és azóta elkötelezte magát az atlétika sportága iránt. Pályafutása során több versenyszámban is