Hajrá Kerület, első a becsület!

Harmati Tamás szerint jobb csapat a Szombathely, mint amit a pozíciója mutat

Az NB III-as bajnokság 21. fordulójában a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatával mérkőzünk hazai pályán. A találkozó előtt vezetőedzőnkkel, Harmati Tamással és játékosunkkal, Szalka Dominikkal beszélgettünk.

Vasárnap a 21. fordulót rendezik az NB III-as bajnokságban, csapatunk egy vereség és két döntetlent követően hazai pályán a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatával találkozik. A vendégek jelenleg a tabella 13. helyén állnak, 5 győzelemmel, 4 döntetlennel és 11 vereséggel, idegenben egy mérkőzést nyertek. Harmati Tamás szerint azonban nem szabad messzemenő következtetés leszűrni a Haladás eredményeiből és jelenlegi pozíciójából. A vasárnapi találkozóról vezetőedzőnkkel és támadónkkal, Szalka Dominikkal beszélgettünk.

A beszélgetésben vezetőedzőnk beszélt a két csapat őszi mérkőzéséről, arról, hogy a Haladás ellen mire kell odafigyelnie csapatának és természetesen elmondta, hogy mivel lenne elégedett vasárnap. Szalka Dominik is felhívta a figyelmet arra, amit Harmati Tamás is hangsúlyozott, hogy csak mert a szombathelyiek a tabella alján tanyáznak, hiba lenne őket lebecsülni, erősebb csapat a Hali annál, amit pozíciója mutat.

További bejegyzések

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető

Hibátlan hazai mérlegünket őriznénk a Szolnok ellen

A Kispest-Honvéd II. otthonában megszakadt csapatunk győzelmi sorozata: Hulicsár Máté 31. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszottunk, a hazaiak pedig Hancz Dominik 70. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyerték a

Két győzelemmel zárták a hétvégét vízilabdacsapataink

A mögöttünk hagyott hétvégén gyermek-, serdülő- és ifjúsági csapatainknak nem rendeztek mérkőzéseket, két felnőtt együttesünk azonban egyaránt győzelemmel zárta a Budapest-bajnokság második fordulóját. Felnőttcsapatunk a Semmelweis OSC 2 ellen aratott