Hajrá Kerület, első a becsület!

Intenzív, dinamikus, gólratörő játékot vár Harmati Tamás a Gyirmót II. ellen

Vezetőedzőnket, Harmati Tamást kérdeztük a szombati bajnoki rajt előtt az utolsó simításokról és arról, hogy mit vár a Gyirmót II. elleni mérkőzéstől.

Hosszú várakozás után szombaton végre kezdetét veszi az NB III-as bajnokság tavaszi idénye. Csapatunk 14 órától a Gyirmót ellen lép pályára idegenben, ezen apropóból vezetőedzőnkkel, Harmati Tamással ültünk le beszélgetni, hogy egy kicsit beharangozzuk a hétvégi bajnoki összecsapást.

További bejegyzések

Nem történt meglepetés, a Fradi hozta a kötelezőt

Női vízilabdacsapatunk a bajnoki címvédő, Magyar Kupa-győztes és Bajnokok Ligája-döntős FTC-Telekom Waterpolo együttesét fogadta a MOL Női OB I. alapszakaszának ötödik fordulójában. Stieber Mercedes együttese mindent megtett a jóval erősebb

Vízilabda utánpótlás körkép: három győzelem a hétvége termése

Eredményes hétvégét zártak utánpótlás pólócsapataink: három hazai győzelem született! A Dunakanyar Waterpolo ellen ifjúsági együttesünk nyert, gyermek- és serdülőcsapatunk viszont vereséget szenvedett. A Budapest-bajnokságban mindkét felnőttcsapatunk sikerrel zárt: felnőtt együttesünk

Újpesten térnénk vissza a győztes útra

Vasárnap az Újpest FC II. otthonában folytatja szereplését csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Kaszai Gábor együttese a hétvégén a Szolnoki MÁV FC csapatát látta vendégül, amely ellen egy nyerhető